• Tiago Monteiro kihagyja Kínát!

Tiago Monteiro kihagyja Kínát!

Készült: 2017.október.11 09:43 Készítette: Salamon János Kategória: WTCC hírek

Tiago Monteiro kihagyja Kínát!
A Túraautó bajnokságot vezető, Tiago Monteiro kénytelen kihagyni a bajnokság következő fordulóját mivel a Szeptemberben szenvedett balesetéből még nem épült fel teljesen.


Monteiro a Barcelonai teszten szenvedett súlyos balesetet még Szeptember 6-án amikor 255 km / órás sebességgel falnak ütközött egy műszaki hiba miatt.
Az orvosok mindent megtettek azért, hogy a következő verseny hétvégén el tudjon indulni de a vizsgálatok még azt bizonyították, hogy nem áll készen erre a megterhelő feladatra.
"Hihetetlenül csalódott vagyok, hogy nem tudok Kínában versenyezni" -mondta Monteiro. Nagyon sokat dolgoztunk a csapattal, hogy elől legyünk a bajnokságban és ezzel a kihagyással most nagyon sokat veszíthetünk. Az emberi testnek is megvannak a korlátai,ezt el kell fogadni.
Innentől viszont Montegire kell összpontosítanom, hogy folytatni tudjam a küzdelmet a világbajnoki címért
"-mondta Monteiro.


Valakinek tehát helyettesíteni kell majd Monteirot.
A Honda erről is gondoskodott és felvette a kapcsolatot Gabriele Tarqinivel aki szívesen elvállalta korábbi csapattársa és barátja helyettesítését.

"Örülök, hogy visszatérhetek hétvégén a Hondához de jobb lett volna ezt boldogabb körülmények között megtenni. Tiago egy fantasztikus versenyző és megérdemelten vezeti a bajnokságot. Kár hogy ki kell hagynia ezt a hétvégét. Remélem, hogy a tapasztalatom és az új versenypálya elég lesz arra, hogy egy jó eredményt érjünk el
"-mondta Tarqini.



 

Tiago Monteiro kihagyja Kínát!

Belépés

Készítette: www.KarikuszDesign.hu | Szerverhosting Partnerünk: EZit.hu Minden jog fentartva : AutoMotorCenter.hu 2010-2016